Információk a hartheimi kastély történetéről és az emlékközpont kialakításáról (P 09)
A felső-ausztriai Hartheim kastélya a 17. században épült, és a térség egyik legértékesebb késő reneszánsz műemlékének tekinthető. A 19. század végén akkori tulajdonosa, Starhemberg herceg a körzet népjóléti társaságának (Oberösterreichischer Landeswohltätigkeitsverein) adományozta azzal a céllal, hogy testi és szellemi fogyatékos emberekotthonául szolgáljon. 1940-ig apácák gondozták az intézmény lakóit. Azt követően, hogy Ausztria az Anschluss eredményeként a Német Birodalom része lett, az otthont működtető osztrák szervezetet 1938 decemberében feloszlatták, s az irányítást egy németek által felügyelt újonnan kinevezett testület vette át.
Hartheim kastélya ezután a T4 Akció hat eutanázia központjának egyike lett, és 1940-44 között e funkcióval működött – miután1940 tavaszán, egy néhány hétig tartó átalakító munkával alkalmassá tették új szerepkörének ellátására. Korábbi lakóit szétosztották a környék gondozóhelyei között. Az első kivégzésre szánt transzport 1940. május 20-án érkezett Hartheimbe.
Azt követően, hogy Hitler 1941 augusztusában hivatalosan leállította a T4 programot, ez a központ – más célcsoporttal ugyan –, de tovább működött. Ettől kezdve a német területen felállított koncentrációs táborokból (nagyobb részt Mauthausen, Gusen és Dachau táboraiból) szállították oda a munkára alkalmatlannak ítél foglyokat.
1940 és 44 között hozzávetőleg 30 000 testileg és értelmileg fogyatékos, illetve mentális betegségben szenvedő, valaminta koncentrációs táborokban munkára alkalmatlannak ítélt embert gyilkoltak meg a kastélyban.
A háború végén a visszavonuló németek néhány nap alattalatt leszerelték a krematóriumot és minden egyéb nyomát is eltüntették annak, ami a kastélyban éveken keresztül zajlott. 1945-től háborús menekülteket fogadott be az épület, majd az 1954. évi nagy dunai árvíz károsultjai kaptak helyet benne. Az 1970-es évekig mintegy 30 lakás működött az épületben.
Miközben azonban családok élték mindennapi életüket a kastélyban, már az 1950-es és 1960-as években egyre növekvő számban jelentek meg a helyszínen a háború idején ott elpusztított emberek hozzátartozói. E spontán folyamat eredményeként a kastély lassan elkezdett emlékhellyé alakulni. A belső udvar földszinti falán mind több olyan emléktábla kapott helyet, amely az egykori tragédiára utalt. A kastélyt 1969-től hivatalosan is emlékhellyé nyilvánították, majd megszüntették az épület lakás célú használatát. Az 1990-es években a kastélyt felújították, és megkezdték annak az oktató központnak a kialakítását, amely 2003-ban nyitotta meg kapuit az Élet értéke című kiállítással.
Nyomtatóbarát változatA modulhoz tartozó dokumentumok:
A modul mellékletei
-
Tanári segédletek
- Szürke betonbuszok német városokban (P 01, P 02)
- Háttér információk a botlatókövek projektről (P 03)
- Részlet Costa Gavras Ámen című filmjéből (P 04)
- Az Anschluss utáni Németország térképének vázlata (P 05)
- Fogalom-magyarázatok és történeti háttér információk az eugenika, a sterilizáció és az eutanázia témakörében (P 06)
- Háttér információk a T4 program születéséről és működéséről (P 07)
- Információk a hartheimi kastély történetéről és az emlékközpont kialakításáról (P 09)
- Virtuális tárlatvezetés a hartheimi emlékközpontban (P 10)
- Feladatkörök Hartheimben - Háttér információk (P 11)
- Ann Whitehurst virtuális emlékműve (P 12)
- Háttér információk az Ann Whitehurst által vezetett emlékmű-projektről (P 13)
-
Tanulói segédletek
- Német nyelvterületen található botlatókövek képei (D 01)
- Csoportalkotást segítő névkártyák - T4 program (D 02)
- Csoportos feladatlap (D 03)
- A náci eutanázia program szervezeti és folyamatábrája (D 04)
- A hat eutanáziaközpontban elpusztított emberek számára vonatkozó adatok (D 05)
- Eseménycédulák (D 06)
- A hartheimi központban dolgozó alkalmazottak névcédulái (D 07)
- A hartheimi lakosok (D 08)
Kiegészítő anyagok:
Szövegek
Filmek
Fotók
Hanganyag
Honlapok