Fogalom-magyarázatok és történeti háttér információk az eugenika, a sterilizáció és az eutanázia témakörében (P 06)

Eugenika vagy Eugenetika (Britannica Hungarica Enciklopédia)

„az emberi faj genetikai eszközökkel történő megjavításának tudománya.

Az emberi faj nemkívánatos tulajdonságainak megjavítását már az ókorban is javasolták. Platón Az államban olyan társadalmat ábrázol, amelyben az embereket ’szelektív tenyésztés’ útján kívánják megjavítani. Alaposan és komolyan azonban Francis Galton angolt tudós foglalkozott elsőként az eugenikával, aki a statisztikai módszerek használatában is úttörőnek számított. Első fontos könyvében, a Hereditary Geniusban (Az öröklődő géniusz, 1869) azt javasolta, hogy a kiemelkedő férfiakat, előzetes terv szerint, jómódú nőkkel házasítsák össze, s így végül tehetséges emberi faj jön létre. Galton találta ki 1883-ban az eugenika kifejezést, és 1911-ben bekövetkezett haláláig hirdette az új tudomány jótékony hatásait.

Az 1926-ban alapított Amerikai Eugenikai Társaság tagjai egyetértettek azzal a gondolattal, hogy a felsőbb társadalmi osztályok gazdagsága és társadalmi helyzete értékesebb genetikai adottságaikkal igazolható. Az amerikai eugenikusok támogatták az ’alacsonyabb rendű’ fajhoz tartozó emberek bevándorlásának korlátozását is […] Ezenfelül szorgalmazták az elmebeteg, fogyatékos és epilepsziás amerikai polgárok sterilizálását. Erőfeszítéseik hatására az USA szövetségi államainak több mint a felében sterilizációs törvényt fogadtak el […]”

 

Sterilizáció (Britannica Hungarica Enciklopédia)

„az orvosi gyakorlatban: a termékenyítő, illetve fogamzó készség megszüntetése sebészi úton. A beavatkozással megszakítják vagy eltávolítják az ivarszervekben azokat a vezetékeket, amelyeken a gaméták [ivarsejtek] (nőkben a petesejt, férfiakban az ondósejtek) haladnak.”

 

Eutanázia (Britannica Hungarica Enciklopédia)

„fájdalmas és gyógyíthatatlan betegségben szenvedő egyének vagy cselekvőképtelen rokkantak fájdalom nélküli halálának előidézése. A szó vonatkozhat magára a tettre vagy az eljárásra. A legtöbb jogi rendszerben nincs kifejezetten erre vonatkozó intézkedés, ezért az eutanáziát vagy öngyilkosságnak (ha a beteg önmaga követi el), vagy gyilkosságnak tekintik (ha mások követik el). […]

Az a vélemény, amely szerint az eutanázia erkölcsi szempontból megengedhető, egészen Szókratészig, Platónig és a sztoikus filozófusokig vezethető vissza. A hagyományos keresztény vallás elutasítja, főleg azért, mert ellentmond a hatodik parancsolatban foglalt, ölésre vonatkozó tiltásnak…”

 

A náci Németország fajnemesítési programja

A „fajnemesítés” sterilizáció és eutanázia támogatásával való megvalósításának ötlete nem Németországban született meg, és nem is csupán ott tettek lépéseket ennek kivitelezésre. A maga teljességében, félelmetes következetességgel és hatékonysággal azonban csak ott vált valódi gyakorlattá – abban az időszakban, amikor Hitler vezette az országot. 

Hitler programadó gondolatai ^[1]

„Ha a testileg degenerált, szellemileg beteg emberek nemzőképességét csak 600 évig akadályoznánk meg, ezzel nem csak mérhetetlen szenvedéstől szabadítanánk meg az emberiséget, hanem olyan regeneráló folyamatnak vetnénk meg az alapját, amelynek hatását ma el sem tudnánk képzelni.” (Részlet a Mein Kampfból, 1925)

„Ha Németországban évente 1 millió gyermek születne, és el lehetne távolítani az életből 7-800 000 legyengült egyedet, akkor jelentős mértékben javulna a népesség összetétele.” (Részlet Hitler egyik Nürnbergben tartott beszédéből, 1928)

Hitler nézeteinek téves kiindulási pontja volt, hogy minden fogyatékosság öröklődés útján keletkezik és terjed. Ezért gondolhatta, hogy ha sikerült minden sérült embert kiirtani, akkor örökre megszűnik a fogyatékosság is.

Fajtisztítás, sterilizációés gyermekeutanázia a náci Németországban ^[2]

1933-től kezdve több diszkriminatív jogszabály is napvilágot látott a fogyatékos és értelmi sérült emberekre vonatkozóan. A házassági kölcsön lehetőségét bevezető törvény fajtisztítási pontja például kizárta ebből a lehetőségből az örökletes betegségben szenvedőket, az elmebetegeket és a rokkantakat. A birodalmi állampolgársági törvény egyik végrehajtási rendelete pedig megfosztotta állampolgárságuktól az elmebetegek és a súlyos fizikai betegségben szenvedők gyermekeit is. 

Az örökletes betegségben szenvedő utódok megelőzéséről szóló 1933.évi törvény úgy rendelkezett, hogy kényszersterilizálást kell végrehajtani a „feltehetően örökletes” betegségben szenvedőkön. A törvény hatálya alá tartozó embereket az „életre érdemtelen élet” (lebensunwertes Leben) kategóriájába sorolta a jogszabály. Ebbe az osztályba tartoztak mindenekelőtt a „veleszületett gyengeelméjűség”, az epilepszia, a skizofrénia, a „mániás depressziós pszichózis”, az öröklött vakság és siketség, a testi fogyatékosságok és az alkoholizmus által érintett személyek. Az egészségügyben dolgozóknak pedig kötelességük volt minden ilyen, tudomásukra jutott személyről feljegyzést készíteni, és nyilvántartásba venni őket. Aki ezt elmulasztotta, annak 150 RM (Birodalmi Márka) volta büntetése.

Létezett ugyan fellebbezési jog a sterilizációs ügyekben eljáró „genetikai bíróságokon”, de a beadványoknak csupán kevesebb, mint 3%-a volt az, amit pozitívan bíráltak el. A 14 éves személyeken szülői beleegyezés nélkül is el lehetett végezni a beavatkozást, amelynek eszközei, illetve módszerei között a méreganyagok és maró folyadékok, a besugárzás és az ivarszervek eltávolítása egyaránt szerepelt. 1937-ig mintegy 200 ezer emberen hajtottak végre sterilizációt valamilyen formában, amit egy jelentős hányaduk – a beavatkozás szakszerűtlenségekövetkeztében – nem élt túl.

1934-ben a faji és öröklési kérdések tanulmányozására megalapították az Öröklődésbiológiai és Fajkutatási Intézetet (Institut für Erbbiologie und Rassenforschung).

1935-ben az örökletes betegségekben szenvedők szaporodásának megakadályozásáról szóló törvényt azzal egészítették ki, hogy a „beteg” magzatokat egészen hat hónapos korukig kötelező abortálni.

1938 nyarától kezdve egy rendelet értelmében az orvosoknak és a bábáknak kötelező volt bejelenteni azokat az újszülötteket, illetve 3 évesnél fiatalabb gyerekeket, akiknél a „Down-szindróma, a mikrocephalia, a hidrocephalia, a paralízis, az idiotizmus, a torzszülöttség és a bénaság” jeleit észlelték. A jelentések értékelése egy 3 tagú, berlini „orvos szakértői bizottság” feladata volt. Az értéktelennek minősített, s ezért halálra szánt gyerekeket 30 e célra kijelölt kórházi osztályra szállították a szülőktől vagy az őket korábban gondozó otthonokból. Elpusztításuk fő módszere a tabletta vagy injekció formájában beadott méreg, illetve a halálra éheztetés volt. A hitleri Németországban több mint 5000 gyermek lelte így a halálát.

A meghatározott „kvótát” teljesítő orvosok jutalomban részesültek, ami egyrészt pénzbeli juttatást, másrészt egyetemi kinevezéseket jelentett. De sokak számára vonzó volt az a lehetőség is, hogy több ezer ilyen gyermeken, illetve különféle testrészeiken végezhettek kísérleteket.A megölt gyerekek szerveit ugyanis kutató laboratóriumoknak adták el. A berlini Kaiser Wilhelm InstitutJulius Hallervorden által a náci időkben létrehozott agygyűjteményét például egészen 1990-ig használták.

A német fajtisztítási programban több száz orvos vett részt, akik nagy része a háborút követően is tovább praktizált.

 

^[1] Idézi: Dr. Szűcs Marianna (történelem tanár, szociológus, német nyelv tanár, a ELTE BGGYK docense), a Fogyatékosság és holokauszt című konferencián tartott előadásában (Budapest, 2014. február 21.)

^[2] Források: A fenti konferencia előadásai; A holokauszt krónikája, Park kiadó, 2004.

Nyomtatóbarát változat